Kondenzációs csúcstechnika, kontra szilárdtüzelés
Alig akad ma olyan ember, aki ne szeretne így vagy úgy, de csökkenteni a rezsijén. Erre csaknem mindenkinek megvan a maga receptje: csak a fűtésnél maradva pl. szeparálódni a lakótársaktól, szigetelni, alig- vagy nem fűteni, fűteni bármivel csak gázzal ne, vagy akár lopni a gázt... Aki azonban megteheti, a biztosra megy: a komplex, „hi-tech” épületgépészeti „arzenál” egy bizonyos szint felett már-már presztízskérdés.
Magam a józanság jegyében a konzervatív „szükséges és elégséges” elvét vallom, és képviselem. Ennek szellemében minden esetben megpróbálom elmondani az ellenérveimet az ügyfélnek, amikor szakmai szemmel az elképzelés aggályos (ha például az az indokolatlan-, a túlbonyolított-, a hosszú távon sem rentábilis-, a „parasztvakítás”-, a „szakbarbárság”-, a rossz értelemben vett barkácsolás-, az ésszerűtlenség mértékéig kispórolt-, vagy a „bevállalós” stb. kategóriába esik). Persze, könnyebb lenne a dolgom, ha nem magányos harcosként kellene ezeket a „csatákat” megvívnom... Ha lenne olyan, hivatalos, hiteles, egységes, elfogulatlan, cselekvőképes(!) szakmai „háttérerő” (intézmény, szabvány- vagy legalább ajánlásgyűjtemény, szakmai érdekvédelem stb.), ami szilárd és egyértelmű hivatkozási alapokat adna. Szörnyű ezt kimondani, de ilyen hiányában a szakember okfejtése sem több, mint egy a sok vélemény között, amikből aztán a szaktudással nem rendelkező ügyfél (ugyan, mi mást tehetne?) puszta megérzése, vagy csupán pénztárcája és ízlése szerint, „tetszik, nem tetszik” alapon válogathat...
Nos, egy tipikusan ilyen, azaz számomra, mint szakember számára, és a tapasztalatom szerinti átlag felhasználóéval szögesen eltérő módon értékelt terület a szilárdtüzelés (ez alatt vegyestüzelést értve) és/vagy gáztüzelés kérdésköre. Lehet, hogy elkényelmesedett, és a „kandalló-romantika” iránt érzéketlen ember vagyok, de számomra a kondenzációs falikazán az „évszázad találmánya”, és városi életmódhoz szokott emberként fel sem merült bennem, hogy 2010-ben épített, 90m2-es családi házunkba szilárdtüzelést tervezzek. Csak néhány ellenérv. Rögtön az első a szilárdtüzelésű kazánház tetemes helyigénye. A tüzifa sem olcsó (bár vannak, akik magukat és szomszédjaikat sem kímélve gátlástalan módon eltüzelik még a laminált bútorlap hulladékot is) - és azt még feldolgozni, tárolni szükséges. Az átlagos vegyestüzelésű kazánt folyamatos használatnál napi 2-szer kell megrakni, időközönként kihamuzni, a kazánt- és a kéményt tisztítani szükséges. És akkor még ott van maga a komplett fűtőberendezés kérdése, amire később még visszatérek. Persze, az is egy érv szokott lenni, hogy mi lesz, ha nem lesz gáz, vagy ha végképp megfizethetetlenül drága lesz? Ne legyünk naivak: ha ezek közül akár az egyik is bekövetkezik, az a lakosság számára drámai(!) életszínvonal-csökkenést von maga után. Akkor bizony a fa is hamar hiánycikké válna, és az ára az egekig felszökne. Az alap kérdés persze az, hogy adott esetben mennyit is lehet spórolni a fatüzeléssel a gáz helyett? Ismerősömet, aki sokáig „agitált” a fatüzelés mellett, csak nemrég sikerült végképp meggyőznöm, mikor megmutattam neki a kimutatást: a házunkat a kondenzációs falikazános, lapradiátoros fűtési rendszerrel kb. 600m3 gázból tudtuk a múlt szezonban kifűteni, ami az energia árában kifejezve kb. 80 ezer Forint. (Egyébként a használati melegvízellátásra éves szinten további kb. 450m3 gázt fordítottunk.) Ő 60m2-es, 10cm-es homlokzati hőszigeteléssel felújított családi házban lakik, és a tüzifa költsége a múlt fűtési szezonban 60 ezer Forint volt (kizárólag fűt vele). Szó sincs róla tehát, hogy a gázfűtés kivétel nélkül elvetendő egy újépítésű, vagy akár felújított, korszerűsített családi háznál! Persze, nagyon sokminden múlik az építészeti megoldásokon, az extra igényeken is: már ezen a ponton javarészt eldől az épület energiafogyasztás szintje.
Visszatérve a fűtőberendezés problémájára, a leggyakrabban alkalmazott „maszek” megoldás a gáz- és a szilárdtüzelés közti váltásra a közismert „egy gömbcsapot elzárok, egyet kinyitok”-koncepció: ami a gyakorlatban akár működhet is, csak épp a komfortérzet, a berendezés élettartama, és nem utolsó sorban a biztonság rovására... Amikor ez az igény, sokszor nem könnyű „lenyeletnem a békát” a megbízóval, hogy szakszerűtlen megoldáshoz szakemberként (akár tervezőként, akár műszaki ellenőrként) nem adhatom a nevemet. Neki, mint tulajdonosnak jogában áll olyan fűtési rendszert barkácsolnia, amilyen csak jólesik: nekem, szakemberként sajnos (szerencsére!) - nem. A terven, a műszaki ellenőrzésnél viszont csak műszakilag korrekt megoldás lehet: és ez messze bonyolultabb és költségesebb kiépítést jelent a „kétgömbcsapos” kialakítástól.
És akkor most tényleg nagyon röviden rátérnék arra a koncepcióra, amit a szilárdtüzelés illesztésére jómagam korrekt megoldásnak tartok (ehhez a kapcsolási vázlat itt letölthető: PDF formátum, DWG formátum).
A használati melegvíztermelés 2db indirekt fűtésű tárolóval történik. A hidegvíz a szilárdtüzeléssel, és esetleg még napkollektorral is fűtött, nagyobbik (pl. 300 literes) tartályba érkezik, ami után vízoldalon sorba van kapcsolva a kisebbik (pl. 160 literes), gáztüzeléssel (utó)fűtött tartály. A két tartály alkalmazását nem utolsó sorban a készenléti veszteség csökkentése is indokolja: amennyiben ugyanis csak gázenergia áll rendelkezésre, a kisebb tartály hőveszteségével kell csak számolni. A tartályok vízoldalai között átkeringtető szivattyú indul, amennyiben a nagyobb tartály már felfűtésre került: ezáltal akár a két tartály teljes kapacitását ki tudjuk használni pl. a napenergia rendelkezésre állása esetén. A betárolt hőenergiát növelhetjük azáltal, ha a HMV hőmérsékletet 80°C-ig engedjük (a gáztüzelés automatikáján persze semmiképp, hiszen azon szeretnénk spórolni): ilyenkor forrázásvédelem céljára termosztátos keverőszelepet szükséges használni. Automatika tekintetében, ha a szolár rendszer kiépül, a két tartályos konfigurációra alkalmas, azaz 2db Δt értékre külön kapcsolni képes szabályozó szükséges az átkeringtetés indítására. Ha nem létesül szolár rendszer, akkor is a szolár szabályzó erre a legolcsóbb megoldás, viszont már az 1db Δt értékre kapcsoló szabályozó is megfelel.
A kondenzációs kazán kapcsolásához csak annyit fűzök hozzá, hogy hacsak lehet, kerülni javaslok mindenféle visszakeverést (pl. hidraulikus váltó alkalmazása esetén is előfordulhat ilyen üzemállapot), így tartva a visszatérő hőmérsékletet minél alacsonyabb szinten.
A szilárdtüzelésű oldalra áttérve szükséges néhány, gyakran elmaradó komponens: a biztonsági hőcserélő termosztatikus szeleppel, a kétutú (háromjáratú) termosztatikus kazánvédő szelep, és a megfelelő méretű(!) puffertartály. A kapcsoláson a szilárdtüzelésű hőtermelő a gáztüzelésűtől hidraulikailag le van választva egy hőcserélővel: szekunder oldalon a megfelelő (időjárásfüggő!) hőmérsékletet a primerkörben lévő keverőszeleppel állítjuk be. A nagy víztérfogat miatt a rendszert mindenképp lágyított vízzel szükséges feltölteni. A szilárdtüzelésű kazánházat fűtött térben ajánlott elhelyezni: ellenkező esetben a fagyálló keverékkel való feltöltés a megoldás, viszont annak minden hátrányát figyelembe kell venni.
És akkor elérkeztünk a legkényesebb ponthoz: hogy a szilárdtüzelés illesztését milyen automatika fogja szabályozni? Egy dolog biztos: hogy kizárólag szabadon programozható (és semmiképp sem előre programozott) típus jöhet szóba - ami szükségszerűen drága, és a kezelése sem lesz egyszerű... Sajnos a falikazánnal is alighanem „meg fog gyűlni a bajunk”, mert vagy nem tudjuk belőle „kiszedni” az aktuális előremenő hőmérséklet értéket, vagy ha külső automatikával szabályozunk, nem tudjuk ugyanezt a kazánnak „beadni”... (Erre általában csak az OpenTherm protokollt, illetve a 0-10V bemenő jelet kezelni képes kazánoknál van lehetőség.)
Felmerül a kérdés, hogy adott esetben vajon van-e értelme a korszerű, kis helyigényű, kényelmes, alacsonyhőmérsékletű, jól szabályozható kondenzációs gáztüzelést ilyen áron „megspékelni” még egy elavult, nagy helyigényű, kényelmetlen, magas hőmérsékletű, alig szabályozható rendszerrel?
Összeállította: Gerhardt Norbert épületgépész mérnök; e-mail: gerhardt@freemail.hu
Megjelent a VGF szaklap 2013. októberi számában.