Deklaráció (Nyugat, Elektronikus Periodika Archívum -EPA- változat) A Nyugattal valamikor 2002 végén önszántamból kezdtem el foglalkozni, amikor a MEK1-be felkerült a teljes anyag. Ennek oka az irodalmi jelentőségén túl az a műszaki megoldás volt, ahogyan a MEK1 (www.mek.iif.hu) keretein belül publikálva lett. Úgy éreztem, ez az anyag sokkal többet érdemel, és több hétvégémet feláldozva elkezdtem építeni egy Excel-táblázatot, amely egy későbbi relációs adatbázis alapjaként funkcionált volna. A MEK (Moldován István és Drótos László) is támogatta a törekvésemet, minden ehhez szükséges anyaggal elláttak. Még Király Péterrel (Arcanum), a HTML verzió szerzőjével is találkoztam - bár a találkozó elsősorban más ügyben történt, a "legújabb" Nyugat-koncepcióval kapcsolatban némi információ átadáson kívül segíteni nem tudott. Az Excel táblázat első verziójának fejlesztésével azonban néhány hét múlva elakadtam. Olyan hibák _tömegére_ bukkantam, amelyek az anyagban való elmerülést, egyes esetekben a nyomtatott eredetiben való bepillantás szükségességét igényelték volna: erre nekem sem időm, sem energiám nem volt, a MEK-nek úgyszintén. Felfedeztem, hogy az Arcanum a digitális változat elkészítésekor _alapjaiban_ rosszul járt el! Nem készített ugyanis egy abszolút stabil tartalomjegyzéket, ami keretet adott volna a munka lebonyolításához. Ehelyett minden adatrögzítőnek az egyéni (és így különböző) belátására volt bízva, hová sorolja be az egyes adatokat (pl. rovatcím, alrovatcím, cím, alcím, sorozatcím) - a tartalomjegyzék ezekből az információkból _utólag_ lett kinyerve, és ellenőrizetlenül hagyva. Némi szünet után a MEK-nek alkalma nyílt rá, hogy anyagi forrásokat szánjon a Nyugat átdolgozására: a feladat itt elsősorban nem a javítás volt, hanem egy új struktúra megteremtése, amely az EPA céljainak volt alárendelve. Utólag is nagyon örülök, hogy a feladattal én lettem megbízva: bár az adatbázis munkáit továbbra is "lelkesedésből" csináltam, a lehetőséget kihasználva a teljes összeget egy ismerősöm (Szűcs József) révén az óriási adatbázis kijavítására fordítottam. Elkészültek a javítási munkák, és ezzel párhuzamosan segédprogramok felhasználásával kifejlesztettem a módszert, amivel néhány perc alatt bármikor kinyerhetőek lettek az Excel adatbázisból a tartalomjegyzékek (kiadás szerinti, szerző szerinti, cím szerinti). Sajnos azonban otthoni körülmények között még mindig nem tudtunk mit kezdeni azokkal a hibákkal, amelyek javításához az eredeti kiadások tanulmányozására lett volna szükség: a MEK-et azonban sürgették a határidők(?), nem volt rá erőforrásuk(?), és így a végleges EPA verzió egy még mindig hibákat tartalmazó adatbázisból készült... Az ilyen módon félbehagyott munkák anyaga egy CD-n bárki számára rendelkezésre áll: írtam hozzá egy emlékeztetőt is, hogy végszükség esetén némi számítástechnikai ismeret birtokában bárki bármikor egyszerűen "legyárthassa" a tartalomjegyzékekeket, és így végre összeálljon az EPA verzió anomáliáitól mentes, kutatási célokra is jól használható, letisztult elektronikus Nyugat. Budapest, 2004. augusztus 1. -Gerhardt Norbert-